A gyerekek rajonganak a tömegközlekedésért, a felnőttek többsége szidja, pedig milyen óriási tehertől szabadítja meg a várost, hogy ez a sok ember nem autóval tömi tele az utakat mérgező gázokat eregetve, és a gyerekekért sem kell kocsival rohangálni, hanem önállóan tudnak közlekedni vele, az öregekről nem is beszélve!

Ha az ember Budapesten él, általános esetben a szabadidejének jelentős részét tölti ezeken a járműveken, így nem mindegy, hogy mit csinál közben.

Lehet hőbörögni is, de mennyivel jobb elengedni ezt, és elővenni egy jó könyvet, vagy reggel még gyorsan átfutni az aktuális aznapi számonkérés anyagát, de -ha az ember nem veszíti el az érdeklődését-, milyen jó is más embereket vizsgálgatni, kihallgatni, ismerőssel összefutni, milyen jó egy-egy szép vagy szimpatikus arcot látni. Vagy csak kirévedni az ablakon, a távolba nézve gondolkodni, vagy átadni magunkat az üres, idegrendszert regeneráló bambulásnak. Párkeresés időszakában pedig milyen izgalmas, amikor felszáll egy-egy szép lány, vagy kedves fiú, aki tetszik nekünk, és onnantól kezdve, még ha a könyvünket nézzük is, folyamatosan izzik a szívünkben a jelenléte, és olykor egymásra nézünk, egy kicsit hosszabban, mint ami normális! Hát te jó ég, ez még az első csóknál is izgalmasabb tud lenni!

Persze lehet a telefonunkba süppedve elszigetelődni a valós élettől, vagy borzongani szegény hajléktalanokon, felháborodni, hogy mekkora bunkó az éppen felszálló valami miatt, lehet tartani félőrültektől, de építőbb helyette átszállni egy másik kocsiba, vagy távolabb húzódni, és egy számunkra kellemes tevékenységeket folytatni közben, ami jó érzésekkel tölt el, és nem rosszakkal.